11.rész:"Két nagyon jó barát."
2010. máj. 18. 14:25 - írta throxySziasztok!
Meghoztam az ígért részt! Már elkezdtem írni a következő részt, és ha ma be tudom fejezni, felrakom!
Légyszi írjatok komikat, mert nagyon jól esne. *.*
Ja, és nyugodtan felvehettek msnre is. Itt a cím: roxy10.12@hotmail.com
________________________________
11.rész:"Két nagyon jó barát."
Tony után mentem a sminkeshez, akit Liának hívtak, aki a fodrászunk, Mia ikertestvére volt. XD Nagyon aranyos csajszik mind a ketten. :D
- Na, hogy tetszik? – fordított a tükör felé, amikor készen lett.
- Hú, ez nagyon jól néz ki. Köszi. – öleltem meg mosolyogva Liát.
- Örülök, hogy tetszik. – mosolygott ő is, majd szólt Petrának, mivel ő következett.
- Rád sem lehet ismerni. Te jó ég!- méregetett Klaus, amikor kiléptem a helyiségből.
- Te sem vagy semmi. – röhögtem ki barátomat.
- Most mondjátok meg nekem őszintén… miért volt erre szükség? – lépett mellém Sylvi. Amikor megláttam a szőke haját elkezdtem röhögni.
- Jó a hajad. – röhögtem még mindig, de most már Klausszal. Ekkor érkezett meg Sandy. Ő is szőke lett. Ezen még jobban elkezdtem röhögni. Már a földön feküdtem, amikor megérkezett Rita.
- Ennek mi baja van? – kérdezte a többiektől.
- Agyára ment a szőkeség. – legyintett Sandy, és Sylvivel együtt besétált a sminkszobába.
- Rita, visszamehetnék a hotelba? – kérdeztem Ritától, amikor már abba tudtam hagyni a röhögést.
- Menj csak. De akkor a srácokkal gyere a stadionhoz.
- Oké. Akkor majd a srácokkal megyek.
*
Visszaértem a hotelba, és felmentem a szobámba. A liftbe Tommal találkoztam.
- Szia, Tom. – köszöntem rá, és csak mosolyogni tudtam, mert többször is végig nézett rajtam.
- Szia. Ismerjük egymást? – jött közelebb vigyorogva.
- Roxy vagyok, tudod. – vettem le a napszemüveget, és elkezdtem nevetni a döbbent arcán.
- Biztos te vagy az? Reggel még nem így néztél ki. – nézegetett még mindig.
- Igen, Tom.
- Hú, hát nem is tudom, mit mondhatnék… K*rvára jól nézel ki. – vigyorgott.
- Köszi, Tom. – léptem ki a liftből, ami pont akkor érkezett meg, Tom pedig követett.
- Ne szólj senkinek, meglepetés lesz. – fordultam vissza hozzá. Ő csak bólintott egyet, és elindult volna a másik irányba, ha nem megy neki a kicsi asztalnak, ami a folyosót díszítette.
Amikor beléptem a szobámba, leráncigáltam magamról a csizmát, és eldőltem a kanapén. 5 percig tudtam csak pihenni, mert valaki kopogott.
- Gyere be! – szóltam ki, és az ajtón Bill lépett be. Nem lepődtem meg.
- Te sosem zárod az ajtót? – zárta be maga után az ajtót kulcsra.
- Nem szokásom. – ültem fel vigyorogva, és vártam Bill reakcióját.
- Te jó ég! – döbbent le. – Ki vagy te? – kérdezte nevetve, és leült mellém.
- Ennyire szar? – fintorogtam.
- Dehogy, gyönyörű vagy, csak valahogy nem ezt képzeltem el. – méregetett ő is, mint az előbb ikertestvére tette.
- Miért, mit képzeltél?
- Hát, fekete haj, talán vörös, és valami rocker cucc.
- Ezt jól eltévesztetted. Amúgy miért jöttél?
- Tom mondta, hogy visszajöttél, és gondoltam elmehetnénk ebédelni… együtt. – nyomott puszit az arcomra.
- Jó ötlet. De nem fogunk ezért bajba kerülni?
- Dehogy. Végül is ez olyan lesz, mintha csak két barát elmegy ebédelni.
- Mint két barát? – húztam fel a szemöldökömet.
- Két nagyon jó barát. – ült közelebb, és vigyorogva megcsókolt. – Amúgy szerintem David és Rita nem fognak haragudni. Ez nektek is és nekünk is jó lenne, mert a média ezzel foglalkozna állandóan.
- Téged csak ez vezérel? Hogy velünk legyen tele az egész média?
- Nem, dehogy. Csak ők így gondolják, és ezért örülnének, ha összejönnénk.
- Engem nem nagyon érdekel, csak minden jó legyen.
- Hidd el, minden jó lesz. Most pedig menjünk.
- Várj, át kell öltöznöm.
- Szerintem így is jól nézel ki. – vigyorgott kajánul, mivel csak egy tunika volt rajtam.
- Perverz. – löktem meg nevetve, és besétáltam a szobámba. Jött utánam. Nem is törődve vele, kivettem egy farmert, és egy pólót a bőröndömből, felvettem, magamra kaptam a tornacipőt, és már kész is voltam.
- Mehetünk? - nézett rám mosolyogva.
- Aha. – tettem fel a napszemüvegemet. Megfogta a kezemet, és elindultunk.
- Hova megyünk? – kérdeztem tőle, miközben segített beszállni a kocsiba.
- Majd meglátod. – ült be ő is, és elindította a kocsit.
- Jaj, mond már el, hogy hova megyünk!- szólaltam meg türelmetlenül, amikor már elhagytuk Berlint.
- Ide. – állt meg, és kiszállt a kocsiból.
- Mit keresünk itt? – szálltam ki én is.
- Gondoltam így senki nem fogja megtudni, hogy együtt ebédelünk. – vett ki a csomagtartóból egy plédet, leterítette, majd egy kosarat, és leült.
- Piknik? – hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni. Talán a hely szépsége miatt volt. Egy gyönyörűséges tisztáson voltunk. Minden tele volt szebbnél szebb virágokkal, és hatalmas fákkal. Az egészben csak az volt a leg megnyugtatóbb, hogy sehol nem volt senki, csak mi ketten.
- Jó meglátás. – nevetett, és lehúzott maga mellé a pokrócra.
- Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyre hozol. Azt hittem, hogy beülünk a hotel éttermébe, vagy elmegyünk egy Mekibe.
- Én már csak ilyen vagyok. Amúgy pont jókor jöttél vissza a hotelbe, mert akkor akartam elmenni érted, hogy elhívjalak ebédelni.
- Jókor időzítettem. :D
- Te mindig. – csókolt meg.
folyt.köv.
Puszi:Roxy
10.rész: A nagy átváltozás
2010. ápr. 5. 18:09 - írta throxyHát, sziasztok, megint!XD
Úgy döntöttem felrakok még egy részt, mert sokáig nem írtam.
És...amint látjátok eljött a 10.rész! Még mindig nem döntöttem el, hogy folytassam-e vagy ne! Jó lenne ha komiba megírnátok, hogy ti mit szeretnétek, mert ahogy látom, nem nagyon tetszik nektek a story, és ez rossz érzés.:/
Amúgy, aki felszeretne venni msnre, bátran tegye meg! Itt a cím: roxy10.12@hotmail.com :D
_________________________________________
10.rész:A nagy átváltozás
- Megérkeztünk. – parkolt le a hotel előtt. Elég sok rajongó állt a hotel előtt, és még több fotós. Még szerencse, hogy a biztonsági őrök ott voltak, mert különben nem jutottunk volna be az épületbe.
- Azt hiszem, mégsem megyek sehová. Igaz, Ritára még mindig haragszom, de nem teheti tönkre a bandát ilyenekkel. – álltam meg a szobaajtóm előtt.
- Rendben. Én akkor azt hiszem, megyek is. – indult volna el, de én visszahúztam, és megcsókoltam.
- Nem akarsz bejönni? – kérdeztem tőle, miközben kinyitottam az ajtót, és befelé mutattam.
- Végül is, bemehetek. – sétált be vigyorogva a szobába, és leült a kanapéra.
- Mi van, ha nyár végén örökre elválnak az útjaink?- bújtam oda hozzá.
- Semmi, mivel nem fognak elválni az útjaink. A szerződésetek 2 évre szól nálunk, és ha Rita megun titeket, David átveszi a menedzseléseteket és akkor mindig együtt leszünk. Oké?
- Oké. Így már jobb. – hunytam le a szememet, és elaludtam. Nem tudtam, hogy mennyit aludhattam, de amikor kanapén feküdtem Billel, hanem az ágyamba, egyedül.
- Jól elaludtál. – feküdt le mellém mosolyogva Bill.
- Mennyit aludtam?
- Hát, úgy kb. egy órát…
- Miért nem keltettél fel? – tettem a fejemet a mellkasára.
- Nem akartalak felkelteni. Olyan édesen aludtál.
- Mindegy.
- Viszont nekem most mennem kell, mert a többiek nem sokára visszaérnek, és nekem a szobámba kell lennem.
- Jó, menj csak.
- Akkor ne felejtsd el a ma esti mozit. 7-re jövök érted. – csókolt meg.
- Oké.
- Legyél jó. Szia.
- Te is. Szió.
Miután elment még kicsit lustálkodtam, aztán átöltöztem, és lementem a hallba. Leültem az egyik fotelbe, és vártam a többieket.
- Régen láttalak. – súgta a fülembe egy ismerős hang, majd egy apró puszit lehelt a nyakamra.
- Én is téged, Bill. – néztem rá mosolyogva. – Amúgy szerintem nem kéne itt ilyet csinálnod. Még a végén valaki meglátja.
- És? Kit érdekel? Engem aztán biztos nem. – ült le velem szembe.
- Hogy- hogy itt vagy?
- 3- ig azt csinálunk, amit akarunk.
- Mi ma megyünk átalakításra. – húztam a számat.
- Gondolom, nagyon várod.
- Csak is… Na, én mentem. Majd beszélünk még. Szia. – hagytam ott Billt, amikor megláttam a srácokat.
- Roxy? – döbbent le Klaus.
- Te nem mentél el? – Sandy.
- Nem. – mosolyogtam rájuk.
- Jaj, de jó. – ugrott a nyakamba Petra.
- Amúgy egy csomószor próbáltunk hívni, de nem vetted fel.
- Le volt némítva a mobilom, bocsi.
- Nem baj, de többé ne csinálj ilyet! Nem élnénk túl, ha elmennél. – ölelt meg Klaus.
- Miért maradtál?- Sylvi.
- Hát, Bill vett rá, hogy maradjak itt. Szóval ő neki köszönjétek, hogy itt vagyok. – néztem az engem néző Billre.
- Roxy? – hallottam meg Rita hangját a hátam mögül.ay
- Rita. – néztem rá szúrósan
- Nem mentél el?
- Amint látod. És, hogy tudd! Nem miattad maradtam, hanem a srácok miatt. Szükségük van rám.
- Örülök, hogy maradtál. David fel akarja bontani a szerződést, mert azt hiszi elmentél.
- Ilyet nem tehet! – Petra.
- Pedig megteheti. Benne van a szerződésbe. Bármikor felbonthatja a szerződést. – világosítottam fel barátnőmet.
- Figyeljetek, én bocsánatot kérek tőletek a viselkedésemért. Ígérem, megváltozom, és másképp fogok hozzáállni a dolgokhoz.
- Azt hiszem nekem is meg kell változnom. Kicsit túlreagáltam a dolgokat. – nyögtem ki nagy nehezen.
- Na, de most már induljunk! – terelt minket a kijárat felé Rita.
*
- Ugye te sem gondolod komolyan, hogy én ezt felveszem? – keltem ki magamból, amikor kiléptem az öltöző fülkéből.
- Jaj, Roxy ne legyél már ilyen. Ez pont hozzád illik. – magyarázta Tony, a stylist.
- Ja… úgy, mint a hajam. – mutattam a frissen festett hajamra. A barna tincseimet meghagyták, és szőke melír csíkokat festettek bele. Még jó, hogy a hosszát meghagyták.
- Pedig muszáj lesz ezen túl így öltözködnöd. – erősködött Rita, miközben végig mért. Amúgy egy combig érő, hatalmas sarkú, fekete bőr csizma volt rajtam, és egy bő ujjú fekete tunika. Ezen felül még egy csomó kiegészítő, amiket mellesleg utáltam.
- Alig tudok járni ebbe a cipőbe. – vizsgáltam a lábamon lévő csizmát.
- Majd bele jössz. – nyugtatott Sylvi.
- Te könnyen beszélsz, mert rajtad alig változtattak valamit, de ÉN!
- Neked kell a legjobban kinézned. Te vagy a középpontban. – világosított fel Rita.
- Hát, jó.
Nem nagyon foglalkoztam vele. Egyszerűen nem érdekelt. Úgy sem tudtam volna semmit tenni.
folyt.köv.:D
Ha felvesztek msnre, küldhetek képeket a szereplőkről, mert itt sajnos nem jeleníti meg.:S
Puszi:Roxy
9.rész:"Még mindig haragszol?"
2010. ápr. 5. 10:50 - írta throxySziasztok!
Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!:)
Nagyon sajnálom, hogy eddig nem volt rész, de sajnos nem volt időm. :/
Köszönöm a komit KucusS és Jasmiin.
______________________________________________
9.rész:"Még mindig haragszol?"
*
- Bill, minden rendben? – kérdezte a fiútól Gustav, amikor leült mellé, az étteremben.
- Roxy utál. – nézett Bill szomorúan Gustavra.
- Biztos nem utál. Miért is tenné? Tegnap kibékültetek, nem?
- De, kibékültünk, de történt más is.
- Mi történt?
- Megcsókoltam.
- Ezért nem utálhat. – legyintett Gustav, de akkor esett le neki, hogy mit mondott Bill. – Mii? Te megcsókoltad?
- Igen, de utána ő is engem. Aztán mikor már menni készültem azt mondta, hogy ezt nem lett volna szabad, és nem kéne jóba lennünk.
- És te mit érzel?
- Fontos nekem, és nem akarom elveszíteni. Ő más, mint a többi lány. És amikor csókolóztunk nem érdekelt senki, és semmi.
- Látom, itt valakinek nagyon bejön Roxy. Ti jól néznétek ki együtt.
- Tudom, de nem akarja a bandát tönkre tenni ezzel.
- Nyugi, nem sokára minden rendbe jön. – veregette meg barátja vállát együtt érzően.
*
- Sziasztok! – mentem oda a lányokhoz.
- Szia. – köszöntek.
- Jobban vagy már? – Sandy.
- Nem egészen…
- Mi történt? – kérdezték egyszerre, én pedig elkezdtem mesélni.
- Nagyjából ennyi az egész. – sóhajtottam nagyot.
- Te meg vagy zakkanva. – hüledezett Sylvi.
- Tudom, de nem tudok mást tenni. El kell fogadnia, hogy köztünk nem lehet semmi.
- Hülye vagy te. – Petra.
- Nem vagyok hülye, csak gondolok a banda jövőjére. Ha én összejönnék vele, és megtudnák, nekünk annyi lenne. Mehetnénk vissza Lipcsébe, mintha nem is léteztünk volna.
- De az sem megoldás, ha emiatt boldogtalan vagy.
- Nem baj. Talán így jobb is. :/
- Lányok, indulhatunk? – csatlakozott hozzánk Rita Klaus társaságában. Mi csak csendben bólogattunk, és elindultunk Rita után.
- Ne szóljatok nekik. – suttogtam a lányoknak, miközben Ritára és Klausra mutogattam.
- Oké.
Beültünk a kisbuszba, és elindultunk a közeli stúdióhoz. Egész úton senki nem szólt senkihez, csak csendben ültünk, és ez Ritát nem nagyon érdekelte.
- Megérkeztünk, kiszállás. – terelt minket ki a kisbuszból Rita.
A stúdió nem volt olyan nagy, de nekem tetszett.
- Még mindig haragszol? – ült le mellém a kicsi kanapéra Klaus.
- Eddig sem haragudtam, szóval nem. – bújtam oda hozzá, ő pedig átkarolt.
- És elmondod, hogy mi volt a baj?
- Nem volt semmi, csak keveset aludtam, és te tudod igazán, hogy milyen vagyok olyankor!
- Sajnos volt már párszor részem megtapasztalni.
- De szemét állat vagy, Klaus. – ütögettem meg a mellkasát nevetve.
- Gyertek, kezdjük el. – szólt oda Rita, mi pedig bementünk a hangszigetelt szobába.
Elkezdtünk próbálni. Már épp kezdtem belejönni, amikor Bill, Tom, Georg, Gustav és David érkeztek meg.
Befejeztem az éneklést. A zene leállt. Fagyos lett a levegő. Bill mosolyogva rám nézett, de én elfordítottam a fejemet, és odahajoltam Petrához.
- Mit keresnek ezek itt? – súgtam a fülébe.
- Ne tőlem kérdezd…
- Ki mondta, hogy hagyjátok abba? –szólt be mérgesen Rita.
- Senki, de amúgy sem te döntöd el, hogy mit csinálhatunk és mit nem. – mentem ki hozzájuk, és folytattam. – Ha annyira jól tudsz parancsolgatni, akkor talán neked kéne játszani a hangszereken és énekelni, mi meg majd megszabjuk, hogy mit csinálj.
- Ne feleselj velem Roxy, mert megbánod! – fenyegetőzött.
- És mit teszel? Hazaküldesz? Nem izgat… de nézd meg, hogy mi lesz az együttesből miután elmentem. Én tartom őket össze, én neveztem be a csapatot arra a nyamvadt tehetségkutatóra is. De tudod mit? Az lesz a legjobb, ha magamtól megyek el. – indultam el, de megfogta a karomat.
- Miért csinálod ezt?
- Mert nincs kedvem jó pofizni neked. – téptem ki a karomat szorításából, és ott hagytam őket. Amikor kiléptem a stúdióból a nyüzsgő város fogadott, pedig még 8 óra sem volt. Nem tudtam merre kéne menni. A megérzéseimre hallgatva elindultam jobbra. Sokan megvetően néztek rám, de nem nagyon érdekelt. Tudtam, hogy abban a pillanatban mindenki elhagyott. Magamra maradtam.
- Roxy gyere, szállj be! – hallottam meg pár perc múlva egy ismerős hangot mellőlem. A hang forrása felé néztem, és megpillantottam Billt a kocsijában.
- Nem, kösz. – mentem tovább, de ő nem adta fel.
- Gyere már, nem harapok! – állt meg, én pedig egy szemforgatás kíséretében beszálltam a kocsijába.
- Rita küldött? – törtem meg a kínos csendet.
- Nem. Magamtól jöttem el. Nem akartam, hogy bajod essen.
- Milyen kedves. – vágtam a fejéhez gúnyosan.
- Jó kis cirkuszt rendeztél odabenn. Rita még mindig ott hisztizik. – nevetett, meg sem hallva az előbb tett kijelentésemet.
- Hisztizhet is.
- Tényleg elmész? – kérdezte halkan.
- Nem tudom. Lehet, pár napra eltűnök. Kicsit rá kell ijeszteni, akkor átértékeli magában a dolgokat.
- Megyek veled.
- Mi? – kerekedtek ki a szemeim.
- Jól hallottad. Ha te is mész, én is.
- Azt nem lehet.
- Dehogynem. – rántott vállat vigyorogva.
- De te neked itt van az együttes, a rajongók. Nem hagyhatod csak úgy itt őket… MIATTAM!
- Te sem hagyhatod őket itt. Számítanak rád, te vagy a biztos pont most nekik, szóval nem mész sehova. Majd alszol az én szobámba.
- Nem akarok zavarni.
- Ne hülyülj már! Nem szeretném, hogy elmenj, és nálam biztonságba lennél.
- Tudok magamra vigyázni! És mi van, ha észreveszi valaki?
- Nem fogják észrevenni.
- Jól van, átmegyek hozzád.
- Na, végre! Miért kell neked állandóan makacskodnod?
- Mert én már csak ilyen vagyok. – vontam vállat.
- Ma úgy látom, rossz napod van.
- Sajnálom. Annyira félek.
- Mitől?
- A jövőtől. Mi lesz, ha nem futunk be? Ha nem fognak minket szeretni?
- Ne félj ettől, mert én mondom neked, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Én biztos, hogy mindig a rajongótok maradok.
- Köszönöm Bill, annyira jó fej vagy. Nem kellett volna reggel úgy viselkednem veled. Nem érdemled meg.
- Felejtsük el. De ugye nem gondoltad komolyan ezt az egészet?
- Mire gondolsz?
- Ami kettőnk között történt, és ahogy vélekedtél róla. Ugye azt nem mondtad komolyan?
- Nem. Szerintem meg kéne ismernünk egymást közelebbről.
- Akkor mondjuk ma este, egy mozi?
- Oké.
- Megérkeztünk. – parkolt le a hotel előtt. Elég sok rajongó állt a hotel előtt, és még több fotós. Még szerencse, hogy a biztonsági őrök ott voltak, mert különben nem jutottunk volna be az épületbe.
8.rész:"Mi történik köztünk?"
2010. márc. 23. 19:59 - írta throxySzisztok!:D
Köszönöm a komit Vivien és fruzsii96.:)
Kérek még komikat,nagyon jól esne...:$
_______________________________________________
8.rész:"Mi történik köztünk?"
- Köszönöm. – néztem fel rá hálásan. – Jössz cigizni? – kérdeztem, miközben kimentem az erkélyre, és rágyújtottam, majd mosolyogva figyeltem a felém tartó Billre.
- Nem is tudtam, hogy cigizel. – vette el a kezemből, szívott belőle egy nagyot, majd lassan kifújta a füstöt, és visszaadta a kezembe.
- Nem sokan tudják. Már lassan 2 éve, hogy elkezdtem. Persze anyáék sem tudják. Te mióta cigizel? – nyomtam újra a kezébe.
- Huh, már elég régóta. Talán akkor kezdtem el, amikor híresebbek lettünk. Amúgy te hány éves is vagy?
- 17.
- Akkor neked még nem is lenne szabad cigizni. – nyomta el a cigimet.
- Hé, ez nem ér! – vettem elő még egy cigit a dobozából. – Engem nem igazán érdekel, hogy mit szabad, és mit nem. Fütyülök a szabályokra.
- Hát, azt már tudom, hogy nem vagy könnyű eset. – nevette el magát.
- Amúgy miért csókoltál meg bent? – tettem fel neki a kérdést hosszas csend után.
- Fogalmam sincs. Nem tudom mi üthetett belém. – hajtotta le a fejét.
- Nekem bejött. – vigyorogtam rá, majd közelebb léptem hozzá. – Szerintem megismételhetnénk. :D
- Oké, benne vagyok. – nevetett fel, majd lehajolt, és megcsókolt. Nem tudom, hogy meddig csókolóztunk, de az biztos, hogy nagyon élveztem, és ezzel szerintem nem csak én voltam egyedül.
- Megyünk be? – kérdeztem, mikor elváltak egymástól ajkaink, mert már nagyon fáztam. Hűvös volt.
- Aha, menjünk. – karolt át.
- Maradsz még? – kérdeztem, amikor bementünk.
- Nem tudom. Jó lenne, de ha ezt megtudják, akkor nagy balhé lesz, és azt nem szeretném.
- Igaz.
- Hát, akkor én megyek is. – indult el az ajtó felé.
- Bill! – szóltam utána.
- Igen, Roxy? – nézett vissza mosolyogva.
- Mi történik köztünk? Még csak egy napja ismerlek, de olyan, mintha már vagy 1000 éve ismernénk egymást.
- Nem tudom, de én is ezt érzem.
- Szerintem nem lenne jó ötlet folytatni ezt.
- De miért?
- Mert mi csak munkatársak vagyunk, és te mondtad, hogy nem szeretnéd, ha megtudná bárki is.
- De…
- Nincs semmi de! Jó éjt. – mentem oda hozzá, adtam még egy utolsó puszit a szájára, majd bementem a hálóba.
- Jó éjt. – nyögte ki zavartan a fiú, majd lehajtott fejjel kisétált az ajtón.
Lefeküdtem az ágyra, és rögtön el is nyomott az álom.
Reggel a telefonom ébresztett. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és becsoszogtam a fürdőbe. Akkor jutott az eszembe a tegnap este. Belenéztem a tükörbe, majd nevetni kezdtem.
- Nem, ez csak álom volt. – hitegettem magamat még mindig nevetve, de akkor kellett rájönnöm, hogy bizony nem álmodtam. Minden megtörtént. Rosszul lettem. De mivel már így is késésben voltam, gyorsan nekiálltam készülődni, és elindultam lefelé. A folyosón Bill jött szembe velem. Amikor megláttam, elfordítottam a fejemet. Nem volt merszem a szemébe nézni. Tudtam, hogy amit tegnap csináltunk, nem volt jó döntés, de én mégis élveztem, és ez rossz volt, nagyon rossz. Hiába, hogy nem szeretem betartani a szabályokat, ezt valahogy mégis muszáj volt a hírnevünk miatt.
Szerencsémre épp akkor érkezett meg a lift, mikor odaértem. Éreztem magamon Bill tekintetét, és tudtam, hogy haragszik rám… már megint.
Nagyot sóhajtva léptem be a liftbe, és nyomtam meg a gombot. Nagyon rosszul éreztem magam. A bűntudat motoszkált minden porcikámba, de tudtam, hogy sajnos nem tehetek semmit, se senki.
Csendesen léptem ki a liftből, és ugyanilyen csendben mentem be az étterembe, és ültem le a már reggeliző barátaim közé.
- ’reggelt. – köszöntem nekik alig hallhatóan.
- Jó reggelt. – köszöntek ők is, kicsit nagyobb lelkesedéssel, mint én.
- Mi a baj? – nézett rám aggódva Petra.
- Semmi. – vontam vállat a kávém szürcsölése közben.
- Kérsz valamit enni? – kérdezte Sandy, mire én csak megráztam a fejemet. Valahogy semmihez nem volt kedvem.
- Ez nem igaz! Mond már el, hogy mi a fene bajod van! – kelt ki magából Klaus.
- Tudod mi a bajom? Hogy állandóan csak engem tudtok szekálni. Már torkig vagyok veletek! Majd szóljatok, ha indulunk. – mentem vissza a szobámba.
- Roxy, bejöhetek? – hallottam Rita hangját kintről.
- Gyere, nyitva van. – mondtam halkan.
- Mi a baj drágám? Nekem elmondhatod. – ült le mellém, és elkezdte a hátamat simogatni.
- Csak Billel volt egy kis balhém.
- Gondoltam… Mi történt?
- Nem lényeges.
- Bántott?
- Nem, dehogy, ő nem olyan.
- Akkor?
- Nem akarok beszélni róla, bocsi.
- Hát, ha nem, akkor nem. De ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?
- Igen. J
- Én megyek is. 10 perc múlva indulunk.
- Oké. Lent találkozunk.
Rita elment, én pedig kimentem még elszívni egy szál cigit. Miután végeztem, visszamentem a szobámba, felkaptam a táskámat a fotelból, és mentem a lifthez. Amikor megérkezett a lift, beszálltam, és megnyomtam a gombot. Már majdnem becsukódott az ajtó, mikor Bill sietett be. Ki akartam szállni, de már késő volt. Az ajtó becsukódott.
- Roxy, azt hiszem, beszélnünk kell.
- És mégis miről?
- A tegnap estéről. Azóta nem tudok másra gondolni, de azt látom, mintha te megbántad volna.
- Egyáltalán nem bántam meg, csak nem szeretnék veszekedést emiatt.
- Senki nem veszekedne.
- Áh, tényleg nem. Végül is Rita nem borulna ki, és nem kenné az egészet rám. Miért is tenné?
- Én beszélnék vele…
- Miért vagy ilyen velem?
- Mert úgy érzem fontos vagy nekem.
- Még nem is ismersz eléggé. Nem tudod, hogy milyen vagyok.
- Akkor engedd, hogy megismerjelek.
- Tudod, hogy nem szabad!
- Miért nem? – lökött a falnak, és megszorította a karomat.
- Kérlek, engedj el, ez fáj!
- Bocsánat. – engedett el.
- Inkább hagyj békén! – szálltam ki a liftből.
- Várj már – jött utánam. – Te mondtad, hogy nem érdekelnek a szabályok. Ezzel mi van?
- Ez egészen más, Bill! Itt nem csak az én érdekeimet kell nézni, hanem az egész csapatomét, na meg persze a tiédet. Ha folytatnánk ezt az egészet, és a média megtudná, mehetnénk vissza Lipcsébe.
- Nem engedném.
- Ugyan… Mit érdekelné őket, hogy mit akarsz te? Amikor még David is megszabja neked, hogy mit tegyél. Sajnálom, de mennem kell. – adtam puszit az arcára, és odamentem a lányokhoz.
*
.................
__________________________________
Lehet holnap is lesz rész, nem tudom...
Puszi:Roxy
7.rész:"Bill? Mi történt?"
2010. márc. 22. 16:00 - írta throxySziasztok!
Bocsi, hogy nem volt rész mostanában, de elég sok minden történt velem. Azt hiszem szerelmes vagyok. :D
Köszi a komit Jasmiin, aranyos vagy! Jól esne, ha többen is írnátok.(:
_______________________________________________
- Én inkább kihagyom a vacsorát. Elment az étvágyam. – néztem lenézően Billre, majd felmentem a szobámba.
7. rész:"Bill? Mi történt?"
*
- Most meg mi van? – kérdezte Bill mérgesen, mert mindenki őt nézte.
- Miért voltál ilyen bunkó vele? – Tom.
- Én nem voltam bunkó, csak elmondtam a véleményemet, és ez nagyon távol van a bunkóságtól. – állt fel Bill az asztaltól és elviharzott.
- Nem értem mi van vele… - szólalt meg Tom.
- Nem ilyen szokott lenni. – csatlakozott Georg is.
- Az biztos, hogy elég furcsán viselkedett. – helyeselt Petra.
- Én szerintem felmegyek, és beszélek a fejével. – állt fel Tom, és elindult felfelé.
- Én meg Roxyval. – állt volna fel Klaus, de a mellette ülő Sylvi visszahúzta.
- Most szerintem hagyd őt. Kicsit egyedül kell lennie. – Sylvi.
- És, ha kárt tesz magába? – aggodalmaskodott Klaus.
- Úgy ismered? – húzta fel szemöldökét Sandy.
Klaus nem válaszolt, csak vállat vont, és próbálta elterelni a figyelmét.
*
Nagyon sok minden kavargott a fejemben. Ezer meg egy dolog, amit úgy éreztem ki kell adnom. Felpattantam az ágyamról, magamhoz vettem a gitáromat, a bőröndömből előtúrtam a dalszöveges füzetemet, és egy tollat, majd kimentem a szobához mellékelt pici erkélyre, és rágyújtottam. Elkezdtem gondolkodni, hogy is tudnám megfogalmazni gondolataimat, és papírra vetni. Haragudtam Ritára, de legfőképpen Billre, és ezt ki kell adnom magamból. Nem értem miért viselkedett így velem. Igaz, még nem ismerem annyira jól, de azért ezt mégsem feltételeztem volna róla.
Végül is két óra alatt egy doboz cigi kíséretében megszületett az új dal.
http://www.youtube.com/watch?v=-g-h2B1Z_C4&feature=related
Már volt 10 óra, mikor bementem. Teljesen át voltam fagyva, ezért engedtem magamnak egy kád jó forró vizet, és kb. egy órát töltöttem a vízbe. Utána felvettem a pizsamámat, és befeküdtem az ágyba. Már vagy 5 perce feküdtem az ágyba, amikor valaki kopogott.
Nagy nehezen kimásztam az ágyból, felvettem a köntösömet, és mentem ajtót nyitni.
- Bill? Mi történt? – néztem végig rémülten a fiún, akinek a sminkje teljesen el volt kenődve a sok sírástól. Nem válaszolt semmit, csak megölelt, amitől kicsit meglepődtem, majd kis fáziskéséssel visszaöleltem.
- Gyere be. – álltam el az ajtóból, amikor elengedett, és félve besétált. Leültünk a kanapéra, és csak néztük egymást.
- Sajnálom Roxy. Nagyon bunkó voltam veled, pedig nem is érdemelted meg. Nem szoktam ilyen lenni, nem tudom mi ütött belém, sajnálom. – fogta meg a kezemet, és a szemembe nézett.
- Ugyan, fátylat rá. Mindenkinek van rossz napja. Nekem sem kellett volna túlreagálnom. – mosolyogtam rá.
- Akkor nincs harag? – simogatta mosolyogva az arcomat.
- A-a. – fogtam meg az arcomon lévő kezét. Bill egyre közeledett, és közben végig a szemem és a szám között járt a szeme, majd amikor már csak pár mm volt az ajkaink között, lágyan megcsókolt. Teljesen elgyengültem, és az agyam felmondta a szolgálatot. Tudtam, hogy ez nem helyes, de mégis visszacsókoltam. Nem tartott sokáig a csók, mert Bill elhúzódott, majd bűnbánóan rám nézett.
- Sajnálom, nem tudom mi ütött belém. – állt volna fel a fekete bőrkanapéról, de visszahúztam, és most én csókoltam meg. Teljesen magával ragadott a hév. A külvilág most teljesen lényegtelen volt számomra. Bill csókjában minden érzése benne volt. A bűntudat, de mégis tele volt vággyal.
- Ezt nem szabad. – toltam el magamtól, ő pedig csak hevesen bólogatott, de láttam rajta a csalódottságot.
- Akkor szerintem én most el is megyek. – állt fel most sikeresen.
- Várj. – pattantam fel a helyemről. – Nem kell elmenned. – simogattam a mellkasát, majd hozzábújtam. – Olyan magányos vagyok. – gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Nyugi, itt vagyok veled. – törölte le az arcomról a könnycseppeket, és nyomott egy puszit az arcomra.
- Köszönöm. – néztem fel rá hálásan. – Jössz cigizni? – kérdeztem, miközben kimentem az erkélyre, és rágyújtottam, majd mosolyogva figyeltem a felém tartó Billre.
.......
_____________________________________________
Holnap hozom az új részt, ha minden jól megy.
Puszi:Roxy
6.rész:"Nyugi, Roxy!"
2010. márc. 19. 19:50 - írta throxy6.rész:"Nyugi, Roxy!"
- Szia. – mosolyogtam rá.
- Szia. J
- Hova mész?
- A srácokkal zenélünk egy kicsit. Jössz?
- Mehetek, ha nem baj.
- Dehogy baj! – fogta meg a karomat, és húzott magával. – Amúgy te csak énekelsz, vagy játszol is valamilyen hangszeren?
- Gitározok, és tudok egy kicsit dobolni.
- Az jó. Néztük a DSDS-t, amikor ti is benne voltatok.
- És, hogy tetszett?
- Nagyon jók voltatok, és nem ér, hogy nem ti lettetek az elsők. Amúgy azt a számot te írtad, amit a döntőben adtatok elő?
- Igen. J
- Nagyon tetszett az a szám. Bill is ilyesmi számokat ír. Szerintem együtt király számokat tudnátok írni.
- Nem is tudom. Igazából én csak akkor tudok dalszöveget írni, amikor ki akarom adni magamból a dühöt. Általában azok a dalszövegek jól sikerülnek.
- Na, megérkeztünk. Gyere. – nyitott be az ajtón, és húzott maga után.
- Megjöttem, és hoztam magammal egy vendéget is. – vigyorgott a többiekre, utána meg rám.
- Hali – integettem nekik szégyenlősen. – Nem baj, hogy jöttem?
- Szia. Dehogy, gyere csak, ülj le. – mutatott mosolyogva a mellette levő, üres helyre Bill. Átmásztam a földön fekvő Tomon, és lehuppantam mellé.
- Tom, te miért fekszel a földön? – kérdeztem a fonott hajú sráctól.
- Kényelmes, és csak az enyém!
- -.-’
- Jaj, Tom, keljél már fel a földről! Van még egy üres fotel, ülj le oda. – utasította rendre bátyját Bill, aki szót is fogadott öccsének.
Egész délután a fiúkkal voltam. Egy csomót beszélgettünk, zenéltünk, ökörködtünk. Vacsora előtt visszamentem a szobámba, átöltöztem, stb., majd szóltam a többieknek, és lementünk az étterembe. A négy fiú még nem volt ott. Éppen akkor jött Rita, amikor leültünk.
- Sziasztok. – ült le az egyik üres székre, és elővette a fekete noteszét.
- Szia. – köszöntünk neki.
- Tudod már, hogy holnap mik lesznek a programok? – kérdeztem tőle kíváncsian, miközben próbáltam belekukucskálni a noteszébe, kevés sikerrel.
- Igen, már tudom. Reggel 6-kor reggeli, fél 7-kor indulunk a közeli stúdióba, ahol délig leszünk. Délben ebédelünk, aztán megismerkedtek a stylisttal, a fodrásszal és a sminkessel, akik kicsit faragnak a megjelenéseteken. Utána megyünk a stadionba próbálni, mert 3 nap múlva koncert.
- Mit kell a mi megjelenésünkön faragni? – kerekedtek ki Petra szemei.
- Lehet, hogy van stílusotok, de nem vagytok egyediek.
- Kösz szépen, ez aztán hízelgő. – néztem rá dühösen.
- Na, jó. Szerintem én most megyek, ti nektek meg jó szórakozást. – állt fel és elsietett. Tudta már, hogy milyenek vagyunk. Talán ezért is lépett le olyan gyorsan.
- Ezt nem hiszem el! – morogtam tovább.
- Nyugi, Roxy! Biztos nem lesz olyan szörnyű. – nyugtatott a velem szembe helyet foglaló Klaus.
- Neked nem, mert te rajtad mit lehet változtatni? Aligha valamit! De rajtunk nagyon sok mindent!
- Roxynak igaza van! – helyeseltek a lányok.
Ezt a fárasztó, és semmiképp nem érdekes beszélgetést a fiúk érkezése zavarta meg. Bemutatkoztak a többieknek, és leültek hozzánk. Legnagyobb szerencsémre pont az ikrek közé kerültem.
- Amúgy bocsi a késésért. – mondta Gustav.
- Nem is késtetek, mi jöttünk előbb. – Petra.
- Láttuk Ritát, elég feldúlt volt… - nézett rám Bill.
- Most meg miért rám nézel? – takartam el az arcomat.
- Mert biztos te csináltál valamit.
- Én semmit. Ő akarja tönkre tenni az életünket, azzal, hogy teljesen más embert farag belőlünk, mint amilyenek vagyunk. – álltam fel idegesen.
- Legalább lesz valami stílusotok.
- Szerinted neked több van? Mert nem úgy nézel ki!
- Oh, igazán? – kérdezte gúnyosan.
- Én inkább kihagyom a vacsorát. Elment az étvágyam. – néztem lenézően Billre, majd felmentem a szobámba.
________________________________________________________
Köszi szépen a komikat Vivien és Jasmiin. Nagyon aranyosak vagytok.:$
Puszi:Roxy
5.rész:"Szeretlek..."
2010. márc. 17. 20:25 - írta throxySziasztok!
Úgy döntöttem, hogy a 10.részig felrakom a sztoryt, és ha tetszik, folytatom tovább. Legyszi írjátok meg kommentbe, ha szeretnétek, hogy folytassam.
Amúgy a sztory majd csak most lesz izgalmas!;)
Remélem tetszik nektek;) ________________________________________________________
5.rész:"Szeretlek..."
- Na, végre.
- Szia, neked is, anya. – köszöntem unottan anyának.
- Már azt hittük apáddal, hogy történt veled valami.
- Bocsi, elfelejtettelek felhívni titeket.
- Mesélj, mi volt eddig?
- Találkoztam a TH-val, nagyon kedvesek. Ma velük vacsorázunk, holnap HAJNALBAN pedig megyünk próbafelvételre a stúdióba.
- Nyugi, imádni fogod! Idővel hozzá fogsz szokni, és nyár végén haza sem akarsz, majd jönni. – nevetett fel vidáman anya.
- Ezért nem kell aggódnod, én most sem akarok haza menni. XD
- Valahogy sejtettem… Nem baj, hogy elmentél. Fiatal vagy, érezd jól magad, addig, amíg megteheted. Tudom, hogy néha túlreagálom a dolgokat, úgy kezellek titeket, mintha még kicsi gyerekek lennétek, de nekem mindig is kicsik maradtok, és nem bírnám elviselni, ha valami bajotok lenne.
- Megértelek, de tud magára vigyázni Adam is, és én is.
- Már megint makacskodsz.
- Nem is tudom, hogy kire hasonlítok ebben…
- Na, én lassan leteszem. Még csomagolnom kell.
- Hova mentek?
- Hát, apád kitalálta, ha már leléptél te is, akkor mi is elmehetnénk valahova kikapcsolódni, szóval megyünk nyaralni.
- Miii? Ti NÉLKÜLEM mentek nyaralni? Mégis hova?
- De még soha nem voltunk kettesben nyaralni, és most már, hogy a testvéred is, és te is elmentetek, gondoltuk, hogy elmegyünk kicsit kikapcsolódni. Amúgy a Fülöp- szigetekre megyünk.
- Menjetek csak! Megérdemlitek, hogy ennyi év után csak egymásra figyeljetek, és kikapcsolódjatok kicsit.
- Igazad van! Utána lehet, hogy meglátogatjuk Adamet.
- Én is szívesen elmennék hozzá. Amióta elment, még beszélni is alig beszéltem vele.
- Majd megoldjuk, viszont nekem most mennem kell. Majd még hívlak.
- Oké.
- Szeretlek. Szia.
- Én is téged. Szia. – tettük le a telefont.
Mivel a többiek már nem voltak az én szobámba, átmentem Klaushoz beszélgetni.
- Bemehetek? – kopogtam be az ajtón.
- Gyere csak.
Bementem a szobába. Klaus az egyik sarokban ült, és mosolyogva nézett rám. Én is elmosolyodtam, majd leültem mellé.
- Olyan fura vagy mostanában. Mi a baj?
- Figyelj, ezt te úgy sem értenéd.
- Ha nem mondod el, akkor nem is tudom megérteni. Nekem elmondhatod, hisz’ én vagyok a legjobb barátod.
- De ez most más.
- Szóval akkor csaj van a dologban, ugye?
- Mondhatjuk így is.
- Ki az?
- Nem ismered. Meg amúgy is ez a szerelem csupán plátói. Az a lány soha nem szeretne, maximum barátjaként.
- Ne butáskodj már. Biztos fogsz találni magadnak egy olyan lányt, aki viszonozza a szereteted.
- Szeretlek. – simogatta meg mosolyogva az arcomat, és szorosan megölelt.
- Én is téged, Klaus.
- Milyenek a srácok?
- Aranyosak. Te is biztos jóba leszel velük.
- Persze…
- Ne legyél már ennyire makacs. Vedd úgy, hogy ez is egy lehetőség.
- Roxy, te vagy a legjobb barátom, te tudod a legjobban, hogy milyen vagyok. Ismersz már.
- Tudom, de megpróbálkozhatnál, hiszen kedvesek. Miért kell mindig betartani azokat a hülye szabályaidat? Élvezd az életet, és merj álmodni! Gondolkodj el ezen. – adtam puszit az arcára, majd ott hagytam. A folyosón Georggal futottam össze.
_______________________________________________________
Várom a kommikat, a blog sorsával kapcsolatban;)
Puszi:Roxy
4.rész:"Ott legalább szeretik a fánkot"
2010. márc. 16. 20:07 - írta throxy4.rész:"Ott legalább szeretik a fánkot"
- Na, mi volt? – támadtak le a lányok.
- Semmi különös. – vontam vállat.
- Akkor volt valami. Ismerlek már. – Sandy.
- De tényleg nem volt semmi, csak beszélgettünk. – mentem ki az erkélyre, és rágyújtottam.
- Persze. És azt hiszed, hogy bevesszük? – jöttek ki utánam.
- Ha nem hiszitek, ne higgyétek el nekem. És én most lemegyek és eszek valamit. – nyomtam el a cigit, és bementem.
- Várj, én is megyek. – futott utánam Sylvi.
- Csak nem éhes vagy?
- Hát, kicsit…
- Te jó ég! Na, menjünk, nehogy a végén még itt éhen halj. – karoltam bele barátnőmbe, és elindultunk lefelé. Amíg a liftre vártunk, Sylvi a kérdéseivel bombázott.
- Kedvesek? Milyenek életben? Ki volt a legszimpatikusabb?
- Egyszerre, csak egyet kérdezz!
- Oké. Akkor, kedvesek?
- Igen.
- Milyenek életben?
- Normálisak.
- Ki volt a legszimpatikusabb?
- Bill.
- Most muszáj tőmondatokban válaszolni?
- Nem, majd több oldalas fogalmazást fogok már írni neked róla.
- Azért ne szedd le a fejemet. – lépett be a liftbe, én meg követtem őt.
- Jó, igazad van, bocsi. Csak nem hiszitek el, hogy nem volt semmi. Fáradt vagyok. Szerintem, ha visszajöttünk kicsit ledőlök.
- Azt szerintem felejtsd el. Rita biztos ki fog találni valami programot. Azt mondta, hogy stylistot, fodrászt és sminkest is fog nekünk szerezni. Hurrá.
- Nekem nem kell stylist, megvagyok én nélküle is. Én mindig tudom, hogy mit vegyek fel!
- Még akkor is, amikor fél óráig ácsorogsz a ruhatáradban, azon gondolkodva, hogy mit vegyél fel? Nem is tudom, hova tudsz annyi ruhát eltárolni, amennyit veszel.
- A gardróbomba.
- Szerintem, ha így folytatod, egy egész szobát kell majd a ruháidnak kialakítani.
- Nem tehetek róla, hogy szeretek öltözködni.
Bementünk a hotel éttermébe, és leültünk egy asztalhoz. Rendeltünk kaját, majd tovább folytattuk különös beszélgetésünket.
- Mi van mostanában Klausszal?
- Nem tudom, de elég fura.
- Nem tudod? Te vagy a legjobb barátja, mindent elmond neked, és ezt nem tudod? – kerekedtek ki Sylvi szemei.
- Én sem tudhatok mindent. Meg lehet, hogy szerelmes. Ha szerelmes, csak akkor fogja elmondani, ha tanácstalan, és segítenem kell neki.
- Ma is teljesen elkalandozott. Állandóan a telefonját baszkurálta, és szerintem egy csávóval beszélt valami csajról.
- Kémnek biztos jó lennél.
- A rendőr jobb. Ott legalább szeretik a fánkot.
- xD.
- Jaj, de jó lenne már egy kis fánkot enni. Szerinted lehet ide hozatni?
- Egészen biztos. Kaja után megkérdezzük a recepción. Oké?
- Te vagy a legjobb barátnőm.
- Te is nekem. – öleltem meg. – De ugyanúgy szeretem Petrát is, és Sandyt is. Mind lököttek vagyunk.
- És ettől vagyunk különlegesek. Egy család vagyunk, így öten.
Megkajáltunk, és mentünk a recepcióhoz, hogy megtudakoljuk, lehet-e fánkot rendelni. Sylvi nagy örömére lehetett, és ezt kihasználva annyit rendelt, hogy egy focicsapatnak is elég lett volna. XD
Ezután visszamentünk a szobámba, ahol Rita már várt minket.
- Holnap megyünk a stúdióba. – jelentette ki.
- Hánykor? – kérdeztem miközben lefeküdtem a földre.
- Reggel 7-kor.
- Mii? – kerekedtek ki a szemeim.
- Ez nem igazság. Úgy fogunk kinézni, mint a zombik.
- Túl fogjátok élni. És készüljetek, mert a fiúkkal fogtok vacsorázni, és szerencsétekre a délután szabad.
- Neeee, én nem akarok velük enni. – hisztizett Klaus.
- Tudod, Klaus nem muszáj itt lennetek. Végül is csak a jövőtök van az ő kezükbe. Örüljetek, hogy egyáltalán minket választottak, és ne morogjatok, hanem barátkozzatok.
- Ki mondta, hogy nem barátkozunk? Tök jó fejek szerintem. – álltam fel a helyemről, és bementem a hálóba. Lefeküdtem az ágyra, és elővettem a telefonomat. Anya már vagy 15x hívott. Nagyon jó. Teljesen kiment a fejemből.
3.rész:"Ma este, egy séta?"
2010. márc. 15. 15:31 - írta throxy3.rész:"Ma este, egy séta?"
- Szerintem lassan én is megyek, nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz, nyugodtan maradj.
- Hát, igazából semmi dolgom nincsen, szóval maradhatok
- Az jó lenne. – mosolyogtam rá.
- És amúgy honnan jöttetek?
- Lipcséből.
- Az tök jó. Mi is.
- Tudom. Régen nagy rajongótok voltam.
- Voltál?
- Most már inkább csak a zenéteket hallgatom.
- Értem. Ki volt a kedvenced? :N
- Hát… nem nagyon volt kedvencem. Mind a négyen bejöttetek. – mondtam zavartan, és éreztem, ahogy vörösödök.
- Szerintem a ti zenétek is nagyon jó. Tök jó lenne egy duett.
- Duett? Veled? Oké. – vigyorogtam rá, mire elkezdett nevetni. – Mi olyan vicces?
- Semmi- semmi. És, hogy alakultatok meg? – váltott gyorsan témát.
- Én meg Klaus, a dobosunk már születésünk óta ismerjük egymást, és amikor elkerültünk közép suliba, akkor ismertük meg a csajokat. Különböztünk mindenkitől. Meg aztán az osztályunkba nem nagyon szeretettek minket. Aztán amikor kiderült, hogy a csajok is zenélnek, megalapítottuk a M. T. B. – t.
- Akkor gondolom, jól kijöttök egymással.
- Néha napján. Van, amikor minden órában veszekszünk egy sort, Rita pedig a haját tépi. XD
- Én kicsit sajnálom szegényt.
- Ő választotta ezt a szakmát… De amúgy nagyon szeretjük. Olyan, mintha nem is a menedzserünk, hanem az egyik barátnőnk lenne. Őt mindig lehet fárasztani a hülyeségünkkel, meg aztán mindig bedől mindennek, amit mondunk neki, és mindent meg is enged.
- Az tényleg jó. Nekünk David sok mindent nem enged meg a rajongók miatt. Pl. nem lehet barátnőnk, de van még egy csomó dolog.
- Ez hülyeség. Ha szeretnek a rajongók, akkor nem számít nekik, hogy van barátnőd, vagy kivel jársz, mert te is ember vagy, neked is lehet magánéleted. Nehogy már a rajongók miatt ne lehessen barátnőtök.
- Georgnak van, de annak sem nagyon örült David, amikor megtudta.
- Hát, ez szarügy. Én nem tudnám elviselni, hogy megszabják mit kivel, és mikor csinálhatok.
- Makacs vagy. – mosolygott.
- Makacs, és önfejű. Sokan mondták már. Anyumra ütöttem. Azt mondják, ugyan olyan vagyok, mint ő. Csak én nem parázom túl a dolgokat. Huh. De azért még imádom őt.
- Biztos nem lehet olyan szörnyű.
- Pedig az. Azt hiszi, hogy még mindig 5 éves vagyok. Az a legszörnyűbb, hogy ezt a 22 éves bátyámmal is végig csinálta, amikor tavaly elköltözött.
- Hova költözött?
- New York, de úgy tudom, hogy nem sokára át fog költözni a barátnőjéhez Los Angeles-be.
- Imádom LA-t.
Még beszélgettünk egy csomó dologról, majd kikísértem, és megálltunk az ajtónál.
- Ez jó volt. – mosolyogtam rá.
- Jót beszélgettünk. Meg kéne ismételni. – mosolygott ő is.
- Én benne vagyok.
- Ma este, egy séta?
- Jól hangzik.
- Még vacsinál megdumáljuk. Ja, és senkinek nem kell róla tudni. – kacsintott rám, majd adott egy puszit az arcomra és elment, én meg be.
Nem sokkal később Sandy, Sylvi és Klaus jött be a szobámba.
2.rész:"Csak ti ketten vagytok?"
2010. márc. 14. 23:02 - írta throxy2.rész:"Csak ti ketten vagytok?"
- Hol vannak a többiek?- rontott be Rita a szobába, amikor kinyitottam az ajtót, és mindegyik helyiségben szétnézett.
- Hát, az úgy van, hogy elmentek a közeli Mekibe, mert megéheztek, és nem akartak itt kajálni.
- Mii? Ugye ez csak vicc? – hüledezett.
- Nem az. De miért baj, hogy elmentek?
- Mert nem kértek engedélyt, hogy elmenjenek, és nem sokára átjönnek a srácok, ide.
- Ne izgulj, majd Petra meg én tartjuk a frontot, és bemutatkozunk nekik. Amikor meg megjönnek, átmennek hozzájuk.
- Ti nektek muszáj lesz, de még beszélnem kell erről Daviddel. Mentem. – viharzott ki a szobából.
- Ez marhára jó. – huppantam le Petra mellé.
- Még kajálni sem tudunk. :/
- Így jártunk. De úgy is meg fogják kapni a magukét, mi meg megússzuk.
- Igaz…
- Na, én most megyek, és rendbe hozom magamat. – mentem be a szobámba. Átöltöztem, megigazítottam a sminkemet, és átvasaltam a hajamat.
- Itt is vagyok! – mentem ki Petrához.
- Hozatni kéne fel valami nasit, meg ilyeneket.
- Felhívom Ritát, hogy hozasson fel.
- Oké.
Felhívtam Ritát, és mondtam neki, hogy hozasson fel nasit. Aztán felvettem a tornacipőmet, és visszaültem Petra mellé. Éppen, hogy leültem, kopogtak.
- Hello. – állt az ajtóm előtt maga Tom Kaulitz.
- Szia. Én Roxy Schwarz vagyok. – nyögtem ki zavartan, mert többször is végig mért egy kaján vigyor kíséretében.
- Én meg T…
- Ismerlek, szóval erre semmi szükség. – vágtam a szavába.
- Hát, jó. - vont vállat.
- A többiek? - néztem ki a folyosóra.
- Szia. Bill Kaulitz. – nyújtotta felém a kezét mosolyogva Bill, amikor megérkezett, Georggal és Gustavval.
- Szia. Én meg Roxy Schwarz. – fogtam vele kezet, és lepusziztunk, aztán a többieknek is bemutatkoztam, és bementünk.
- Sziasztok. Petra vagyok. Már vártunk titeket… - üdvözölte őket Petra is.
- Szia. – köszöntek ők is, és bemutatkoztak.
- Csak ti ketten vagytok? – kérdezte Bill, miközben szétnézett a szobában.
- A többiek sajnos nem tudtak most jönni, de úgyis fogtok találkozni velük.
- Rita már mesélt rólatok, főleg rólad. J - nézett rám vigyorogva Georg, miközben lehuppant Tom és Gustav közé a kanapéra.
- Remélem csak jókat mondott. ;)
- Hát jókat mondott, de látszik rajta, hogy ki van készülve. – Gustav.
- Mellettünk nem csodálom. XD – Petra.
- Nyugi, tőlünk nem lehettek rosszabbak. – Bill.
- Hidd el, hogy lehetünk. Az előző menedzserünk szó szerint elmenekült az országból. – én.
- Visszavonom, amit az előbb mondtam. – emelte fel nevetve a kezét a fiú.
- Öhm… Ha nem lenne nagy gond, mi elmennénk, mert van egy kis dolgunk. – Tom.
- Ez nem lehet igaz! – kelt ki magából Bill.
- Nyugi, menjetek csak.
- Petra, nem akarsz jönni velünk?
- Hát, Roxy, elengedsz?
- Most miért engem kérdezel? Rita a menedzser, nem én. Felőlem menjél…
- Köszi. – adott puszit az arcomra, és már mentek is.
- Sziasztok.
- Sziasztok. – mentek el.
.................................................................
1.rész:"Hagyjad már!"
2010. márc. 11. 22:38 - írta throxySziasztok!:D
Roxy vagyok, és ez itt az első blogom! Az im-neten már írtam, és lehet később azt is fel fogom rakni.:)
Nem tudom, hogy fog tetszeni ez a sztory, de remélem, hogy szeretni fogjátok!
_____________________________________________________________________
- Roxy, keljél már!- rázogatott anya.
- Hagyjál békén! – fordultam át a másik oldalra, és tovább aludtam.
- El fogsz késni! Fél óra múlva itt lesznek…
- Mi? – ültem fel, és rémülten anyára néztem. – Ugye nem mondod komolyan? – kérdeztem nagy szemekkel, mire anya csak bólintott.
- Siess, ha nem akarsz itt maradni velünk.
- Még csak az kéne! – ugrottam ki az ágyból, felkaptam a fotelemből a kikészített ruháimat, és berohantam a fürdőmbe. Megmosakodtam, felöltöztem, kivasaltam a hajamat, sminkeltem, aztán eltettem a sminkes cuccomat és a hajvasalómat a bőröndömbe.
- Apa, segítenél egy kicsit? – szóltam le apának, aki feljött és kérdezés nélkül megfogott két bőröndöt, majd levitte. Megfogtam az utolsó bőröndömet, és én is lementem. A bőröndöt az ajtó elé leraktam, és mentem kajálni.
- Amint Berlinbe értetek, hívj! Érted?- hadonászott anya össze-vissza a palacsinta kiszedővel.
- Nyugi anya, tudom.
- És nagyon vigyázz magadra…
- Tudom. És ne álljak szóba idegenekkel, ne bízzak senkibe, bla, bla, bla…
- Még valami, amit ne felejts el… - folytatta volna a szokásos mondókáját, de szerencsére nem tudta befejezni, mert dudáltak.
- Bocsi, de mennem kell. Hiányozni fogtok. Sziasztok. – adtam nekik puszit, és siettem ki a kisbuszhoz. Apa berakta a bőröndjeimet, és indultunk is.
- Úgy érzem ez lesz a legjobb nyarunk, csajok. – vigyorogtam a többiekre.
- Az biztos! És mennyi pasi lesz! –Sandy.
- Én nem fogok pasizni! – én.
- Na, persze. Pont te nem fogsz? Hülyeség. – Petra.
- Miért ilyen nehéz ezt elhinni? Meg amúgy is, a zenélés most a legfontosabb. Elvégre a Tokio Hotel elő zenekara leszünk, ki tudja mennyi ideig, és ha a rajongóik megszeretnek minket, nyert ügyünk van.
- Te mindent előre elterveztél? – ült le mellém Klaus.
- Nem, csak kicsit beleéltem magamat.
- Én már nagyon kíváncsi vagyok a fiúkra. – Petra.
- Biztosan aranyosak lehetnek.
- Nem tudom, hogy fognak kibírni minket. Nagy lesz. – Sylvi.
- Olyan kis szemét vagy. – Petra.
- Tudjuk. – vágtuk rá Klausszal és Sandyval egyszerre.
Az út hátra levő részében még egy csomót hülyéskedtünk, és Ritát, a menedzserünket kikészítettük idegileg.
- Megérkeztünk, jupí. – ugrottam ki a kisbuszból, amikor megállt a hotel előtt.
- Végre. Már azt hittem nem élem túl. – szállt ki utoljára Rita a kisbuszból elég ramaty állapotban.
- És ez még csak a kezdet! – tettem fel a napszemüvegemet vigyorogva.
- Előre félek. – indult befelé Rita a hotelbe, mi meg követtük őt. Amíg Rita a szobákat intézte, mi a hallban punnyadtunk. Kb. 10 perc múlva végre megkaptuk a szobáinkhoz a kártyákat.
- Rita, jössz te is? – kérdezte Sandy Ritától.
- Nem, még nem. Beszélnem kell még David Joshttal. – ment el a másik irányba, mi meg fel a szobáinkba.
Mind az öten külön szobát kaptunk, de a csajok persze nálam kötöttek ki. xD
Amikor felhozták a csomagokat, pár cuccot kipakoltam, aztán a csajokkal tovább lustultunk.
- Kéne valamit csinálni. – vetettem fel eme csodás ötletet. XD
- Mit? – Sylvi.
- Menjünk le kajálni! – Sandy.
- Az jó ötlet, már úgyis kajás vagyok. – Sylvi.
- Te mikor nem? – kérdezte tőle vigyorogva Petra.
- Kösz. -.-”
- Hagyjad már! Nem tehet róla, hogy szeret kajálni.
- Na, jó. Fejezzük be, és menjünk már!- toporzékolt Sylvi.
- Menjetek csak, én meg szólok Klausnak.
- Akkor lent találkozunk.
- Oké.
A lányok lementek, én meg mentem Klaushoz.
- Klaus, én vagyok az, Roxy. Bemehetek? – kopogtam be.
- Nyitva van, gyere be.
- Szia. Mit csinálsz?
- Szia. Unatkozom.
- Nem akarsz lejönni, kajálni? A csajok már lent vannak, és Sylvi szerintem mostanra már beszabadult az étterembe.
- Ki nem hagynám.
Lementünk az étterembe, és megkerestük a csajokat.
- Na, mit eszünk? – ültem le az asztalhoz, és a kezembe vettem az étlapot.
- Itt nincs is hamburger, vagy pizza? – meredtek ki Klaus szemei.
- Nincs, de elmehetünk a Mekibe, ha annyira hamburgert akarsz enni! – Sandy.
- Én nem megyek veletek. Inkább itt eszek valamit. – tanulmányoztam az étlapot.
- Inkább én is maradok. – Petra.
- Akkor mi mehetünk?
- Aha. Este meg rendeljünk pizzát. – Sylvi.
- Jó ötlet. – Klaus.
- Kb. fél óra múlva itt leszünk.
- Oké.
Ők elmentek, mi meg felmentünk Petrával a szobámba, és rendeltünk kaját. Kb. 10 perc múlva valaki kopogott.
_____________________________________________________________________
Remélem tetszik az első rész. ;)
Puszi
